Magamról

Üdvözöllek!

Szikoráné Sike Bernadett vagyok, gyakorlott tanító. Több, mint 20 éve foglalkozom gyerekekkel. Jelenleg is a Felsőtárkányi Általános Iskolában tanítok, alsós tanítóként 2011 óta.

Tanítottam már minden évfolyamon, hiszen az informatikai végzettségem miatt belekóstolhattam a felső tagozatosok világába is, sőt felnőttképzési végzettségem okán a felnőttek oktatásába is. Legbüszkébb mégis azokra az apróbb képzésekre vagyok, amelyek segítettek kiteljesedni a hivatásomban.

Mostanában az óvoda és iskola közötti váltás érdekel a legjobban. Ilyen irányú érdeklődésem mentén képeztem tovább magam.

2022-ben végeztem el Deákné B. Katalin (Az Anya, taníts engem! könyv szerzője) egyéni iskola-előkészítő, képességfejlesztő tréningjét, majd ezt követően a csoportos változatát is. Tanodám működése és tematikája ezen a programon alapul.
Tanítóként a gyakorlatban is látom, hogy mekkora szükség van az iskola előtt álló gyerekek alapos felkészítésére, hiszen az első osztályt kezdő gyerekek képessége között óriási különbségek vannak. Fontos, hogy már 5-6 évesen kiderüljön, várható-e valamilyen tanulási zavar, hiszen minél hamarabb vesszük észre, annál könnyebb helyrehozni. Sok gyermek iskolai sikertelenségének oka a megfelelő ismeretek és készségek hiánya.

A Tanoda megalapítása régi álmom volt, arra törekszem, hogy ez legyen a fő hivatásom. Bízom benne, hogy a nálam tanuló gyerekek varázslatos világba csöppennek és a tanulást élményként élik majd meg.

Szolgáltatásaim

A foglalkozásokat Egerben tartom, az erre a célra kialakított foglalkoztató termemben, amely fel van szerelve minden szükséges eszközzel. A foglalkozásokhoz minden eszközt és tankönyvet biztosítok, így az óradíjon felül más költséggel nem kell számolni.

KATA-s vállalkozóként számlát csak magánszemély részére tudok kiállítani.

Egyéni iskola-előkészítő foglalkozások

Tapasztalat, hogy hiába történik alapos iskola-előkészítés az óvodákban, az nem minden gyermek számára eredményez megfelelő tudást. Mindezen problémák áthidalására készült ez a fejlesztő program.

A feladatsorok a mai gyermek igényeihez alkalmazkodó, változatos és sokszínű foglalkozások levezetését teszik lehetővé. A program kifejezetten a gyermekek intellektuális fejlesztésére törekszik. Minden foglalkozáshoz tartozik matematika, íráskészség fejlesztés illetve olvasás alapozás.

A foglalkozások 45 perces időtartamban valósulnak meg.

A foglalkozás díja 4.500 Ft/45 perc.

Csoportos iskola-előkészítő foglalkozások

A csoportba azokat a gyerekeket várom, akik a következő év szeptemberében iskolát kezdenek.

A tematika kiemelt területei az iskolaérettség kritériumait teljes egészében lefedik. Az ezekhez szükséges képességeket egymásra építve fejlesztjük 16 foglalkozáson keresztül.
A tervezett létszámot 6 főben maximalizáltam, hiszen ez jó átmenet egy nagyobb létszámú osztálycsoporthoz. Megszokja a gyermek, hogy türelemmel forduljon a társai felé és a kooperációs készségei is fejlődnek.

Az előkészítő alkalmanként 45 percben megtartott foglalkozásból áll.

A foglalkozás díja 2.500 Ft/45 perc.

Magánórák

A napi pedagógiai gyakorlatban egyre nagyobb hangsúlyt kap a minél korábbi életkorban megvalósuló differenciált bánásmód és fejlesztés, illetve az iskolában az átlagtól eltérő, viselkedési- és/vagy teljesítmény-problémákkal küszködő gyermekek korrektív ellátása, fejlesztése.

Magánórákon egyszemélyes foglalkozás keretében igyekszem megsegíteni a diákot abból a tantárgyból, amiből nehézségei adódtak. Alsós gyerekek esetében egy 45 perces óra keretében akár több tantárgy tudásanyagának megértetése is történhet.

A magánórák nem egyszeri alkalmak, hanem órarendbe iktatott, fix napokon, fix időtartamban elhelyezett tanórák. Ezek a szabad időpontok függvényében igényelhetők.

A foglalkozás díja 4.500 Ft/45 perc.

Kézműves foglalkozások

Minden gyerek szeret alkotni.

A kézműves foglalkozások segítenek fejleszteni a kicsik kézügyességét, kreativitását, motorikus képességeit, és lefoglalják őket. Megtanulják biztonsággal használni az ollót, a ragasztót, és élvezik, hogy ilyenkor bátran maszatolhatnak. A foglalkozások során a gyerekek játékos formában, beszélgetve ismerhetik meg az alkotás rejtelmeit 45 perces kreatív játékok formájában.

Azon kívül, hogy a résztvevők hasznos szórakozással töltik el az idejüket, a kézműves foglalkozások segítenek a stresszoldásban is.

A foglalkozásokat jelenleg két korosztálynak szervezem:

  • 1. csoport: óvodások (5 éves kortól)
  • 2. csoport: alsó tagozatosok
A foglalkozások minimum 4 fő jelentkező esetén indulnak.

A foglalkozás díja 2.500 Ft/45 perc. (Az ár tartalmazza a felhasznált anyagok díját is.)

Kapcsolat

A foglalkoztató terem az Eger, Cifrakapu u. 160-162. szám alatti irodaház emeletén található. Az Öltönyház melletti lépcsőházban kell felmenni az emeletre.

Email:
Mobil: 70/932-7793